A pillanatok fogságában: Az élményalapú társadalom és a nemzeti jövőkép válsága

Az élményalapú társadalom logikája felől nézve szinte törvényszerű, mivé vált napjainkra az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk. Egyre gyakrabban hallani a mai fiatal generációk tagjaitól, hogy a hagyományos életcélok – mint a saját lakás megteremtése vagy a tartós javak felhalmozása – háttérbe szorultak. Nem anyagi biztonságra vagy minőségi ruházkodásra vágynak, hanem arra, hogy minél előbb és minél több élményt „zsebeljenek be”. Lehetőleg minden hétvégén. Legyen szó utazásról, fesztiválról vagy bármilyen más fogyasztható eseményről, a lényeg az, hogy az pillanatokon belül posztolhatóvá váljon a Facebookon, az Instagramon vagy a TikTokon.

De mi vezeti ezt a társadalmat, amely a pillanatnyi élményhajszolást a hosszú távú egzisztenciális biztonság elé helyezi, és amely emiatt képtelen tartós célokat megfogalmazni?

👉A hagyományos struktúrák szétesése

A jelenség valódi gyökere a hagyományos társadalmi struktúrák és kötelékek radikális elszakadása. Ebből a világból hiányzik a transzcendencia és a tekintély: a mai ember nem ismeri Istent, nincsenek szellemi vagy erkölcsi tanítói, és valódi, mély megélésen alapuló ünnepei sincsenek. Pontosabban: az válik par excellence „ünneppé”, ami alkalmas arra, hogy üzemanyagot biztosítson a kortársakkal folytatott nárcisztikus versengéshez. A közösségi média felületei a folyamatos összemérés és a státuszverseny terepei. Az élmények felmutatása itt nem a belső megélésről szól, hanem a versenyelőny megszerzéséről, vagy legalábbis a lemaradástól való félelem (a FOMO-jelenség) enyhítéséről.

Teljesen igaza van Éric Zemmour francia esszéistának és politikusnak: ez a generáció és ez a korstílus kísértetiesen emlékeztet a történelem előtti, pusztában vándorló hordák világára. Se Isten, se tanító, sem otthon, sem pedig igazi, megtartó közösség vagy család.
A modern kor szülötte a tökéletesen kötődés nélküli ember.

👉Történelmi párhuzamok és a jövőkép hiánya

Hogy mi lesz ennek a kifutása – hogy a mai fiatal generáció idővel megnyugszik-e, vagy idős korára, a hanyatló test mellé is átmenti ezt a nárcisztikus versengést és jövőkép nélküli életformát –, nyilvánvalóan idő kérdése. Mindenesetre a probléma súlyát jelzi, hogy a kortárs irodalom és a popkultúra is egyre több alkotásban reflexszerűen és aggodalommal foglalkozik ezzel a kiüresedéssel. Természetesen ez a karaktertípus (a pillanatnak élő, gyökértelen ember) eddig is létezett a történelemben, de ilyen kritikus tömegben, intézményesült formában még soha nem öltött testet.
Ez a folyamat kísértetiesen emlékeztet a Kr. u. 4–5. századi Római Birodalom széthullási effektusára. Amikor a birodalom keretei meggyengültek, az emberek elhagyták a városokat, feladták a régi mesterségeket, és megszakadt a tudás generációkon átívelő átadása. Vidékre költöztek, hogy alapvető szükségleteiket (a fizikai túlélést és a védelmet) legalább egy helyi földesúr védnöksége alatt biztosítani tudják. A mai „újbarbár” korban ezek az alapvető szükségletek már nem az élelmiszerben vagy a fizikai védelemben, hanem az állandó inger- és élményadagokban öltenek testet.

👉A politika szerepe és a megmaradás kérdése

A modern politika gyorsan alkalmazkodott ehhez a strukturális változáshoz. Az a politikai erő tudja ezt a helyzetet a maga javára fordítani, amelyik felismeri, hogy a választó már nem hosszú távú programokat vagy elvi elköteleződést keres, hanem politikai élményt. A kampányok így váltak fesztivállá, a politikusok influenszerekké, a politikai üzenetek pedig másodperces, érzelmi alapú mozgósítási eszközökké (affektív polarizáció). A politika sajnos már nem irányítja vagy neveli a társadalmat, hanem kiszolgálja annak kollektív nárcizmusát és pillanatnyi hangulatait.

👉A legnagyobb, húsbavágó kérdés azonban megválaszolatlan marad: ha a társadalom szövete ennyire atomizálódik, ha nincsenek közös mítoszok, tartós struktúrák és a jövőbe vetett hit, akkor hogyan lesz ebből 100 év múlva is Magyarország? A megmaradás ugyanis mindig hosszú távú áldozatvállalást és építkezést igényel – az élményalapú társadalom viszont csak a ma estéig lát el.