Hasonló a hasonlót szereti

Baka András köztársasági elnöki jelölése – és annak politikai háttere – olyan morális és jogi örvényt kavart a magyar közéletben, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Különösen nem egy olyan sorsfordító nemzeti ünnep kapujában, mint az 1956-os forradalom közeledő hetvenedik évfordulója.

A Tisza Párt által felépített narratíva szerint Baka a megalkuvás nélküli jogállamiság és az elvek embere. Ám ha megkarcoljuk a felszínt, és összevetjük múltbéli strasbourgi bírói tevékenységét a jelenlegi elnöki pozíciójának körülményeivel, egy egészen más, mélyen aggasztó kép rajzolódik ki. Olyan kép, amely a „hasonló a hasonlót szereti” ősi igazságát idézi.

Kezdjük a legfrissebb, húsba vágó ellentmondással. Baka András azzal írta be magát a modern magyar jogtörténetbe, hogy Strasbourgig ment, miután a fideszes parlament 2011-ben – az Alaptörvényre és intézményi átalakításra hivatkozva – idő előtt, jogellenesen elmozdította őt a Legfelsőbb Bíróság éléről. Baka akkor a tisztességes eljárás és a jogbiztonság mártírjaként lépett fel, és meg is nyerte a pert a magyar állammal szemben.Ehhez képest mit látunk most? Ugyanez a Baka András szó nélkül, sőt egyetértő nyilatkozatokkal asszisztált ahhoz, hogy a Tisza Párt frakciója az Alaptörvény tizenhetedik módosításával, a mandátuma lejárta előtt, egyetlen tollvonással elmozdítsa hivatalából Sulyok Tamás államfőt. Amikor a saját pozíciójáról volt szó, a ciklus közbeni csere jogállami puccs volt; amikor viszont a politikai szövetségesei tiszogatnak a „Tisztítótűz művelet” jegyében, Baka hirtelen „politikailag indokolhatónak” nevezi a tisztségviselők idő előtti eltávolítását. Ez a morális relativizmus iskolapéldája: a jogállam csak akkor szent, ha az én érdekeimet védi, de ha a hatalmi gépezetnek az elődök félresöprésére van szüksége, a szabályok rugalmassá válnak.

A morális teher azonban még ennél is súlyosabb, ha visszatekintünk Baka András strasbourgi bírói múltjára. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagjaként Baka tevékeny részese volt a hírhedt Korbely-ügynek. Korbely János katonatisztként az 1956-os forradalom napjaiban fegyveres megtorlást vezetett a tatai felkelők ellen, amely halálos áldozatokat követelt. Bár a magyar bíróságok emberiesség elleni bűncselekmény miatt elítélték, a strasbourgi testület – Baka Andrással a soraiban – megsemmisítette ezt a döntést, technikai és elévülési kérdések mögé bújva felmentve a magyar államot az ítélet alól.

Október 23-hoz közeledve fel kell tennünk a kérdést: hogyan képviselheti a nemzet egységét és a szabadságharc emlékezetét egy olyan köztársasági elnök, aki tollvonással segédkezett egy ’56-os sortűzért felelős elkövető jogi kimenekítésében? A jogtechnikai magyarázatok hideg cinizmusa nem írhatja felül a morális igazságosságot. Egy olyan ember, aki képes volt a nemzetközi jog paragrafusait a történelmi bűnök elfedésére használni, most egy olyan politikai erő jelöltje, amely a jogállamiság jelszava mögé bújva hajt végre intézményi tisztogatásokat.

“Hasonló a hasonlót szereti.” A politikai opportunizmus egymásra talált a jogi köpönyegforgatással. Azok, akik ma a demokrácia helyreállításának álarcában önkényesen mozdítanak el közjogi méltóságokat, pontosan egy olyan elnökjelöltet kerestek, akinek a múltjában a jog betűje már többször is fontosabb volt a morál szelleménél. Magyarországnak azonban olyan államfőre lenne szüksége, aki nemcsak a jogi csűrcsavaráshoz ért, hanem az erkölcsi iránytűje is csalhatatlan.
Baka András esetében ez az iránytű már rég elveszítette az északi sarkot.