A KÓLÁSDOBOZ-VÉGÍTÉLET: Így hajtja járomba Magyarországot a láthatatlan német szél-lobbi

A látszat csal, a felszín mögött pedig a legvéresebb valóság lakozik. Hatalmas, szinte már bűnös naivság azt hinni, hogy a sakktáblán a figurák maguktól mozognak. A tömegek megvezetve nézik a politikai színházat, ahol a díszletmunkások Sulyok Tamás erőszakos háttérbe szorításával éppen egy üres kólásdobozt ültetnek a legitimáció legfelsőbb székébe. De vajon ki tartja a zsinórokat? Talán Magyar Péter, a semmiből előrángatott, hirtelen jött politikai üstökös? Dehogy. Ő is csak egy láncszem az apokaliptikus gépezetben.
A fonalak sokkal magasabbra, a láthatatlan globális elit sötét kamráiba vezetnek.

Magyarországot ma egy olyan gigantikus és titkos háttérhatalmi szövetség irányítja, amely már azelőtt elosztotta és elköltötte a hazánknak jogosan járó nemzeti jussot, hogy az egyáltalán elhagyta volna a brüsszeli számlákat. A bejelentett, de zárolt uniós források sorsa felett már megszületett a végzés. A forgatókönyv hátborzongatóan precíz:
* A nekünk járó milliárdokat azonnal vissza kell csatornázni a birodalmi központba, német szélerőművek kényszerű felvásárlásán keresztül.
* Minden magyar otthonba beépítik a globális megfigyelés végső fegyvereit, az „okosmérőket”. Ezen a digitális idegrendszeren keresztül idegen hatalmak közvetlenül és tetszés szerint fogják rángatni, korlátozni és kontrollálni a magyar családok mindennapi rezsijét és megélhetését.

Ez a láthatatlan, álcázott hálózat mozgatja a semmiből előlépett bábot, rajta keresztül az összes kiüresített kólásdobozt, és rajtuk keresztül a teljes, gyanútlan országot. Újra ránk zárult a totális kiszolgáltatottság vaskapuja.
A legfélelmetesebb az egészben az, hogy a társadalom mélyen, legbelül már érzi a bajt. De az igazság annyira brutális, annyira megsemmisítő és fájó, hogy a kollektív tudat inkább a tagadást választja. Befogjuk a fülünket, lehunyjuk a szemünket, mert a kognitív disszonancia feloldhatatlan feszültsége elviselhetetlen teherként mérgezné meg a mindennapi józan eszünket. Inkább a tömeges hipnózis kényelmét választva úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne – miközben a valóságban a szakadék szélén táncolunk.