Gyalogátkelő VKK PREMIER MA 20.00
Írd meg kommentben: Szerinted demokratikusabb lett az ország, vagy csak a hatalom birtokosai változtak meg?
És egy radikálisabb felvetés: mit érne el a Fidesz azzal,…
Két megjegyzés Magyar Péter legutóbbi bejegyzése – vagyis hazugsága – kapcsán:
1. Miniszterelnök úr, mi nem Kollár Kingák vagyunk!
Kollár Kingára talán még emlékeznek a választópolgárok. Ő volt az, aki korábban azzal büszkélkedett, hogy a Tisza Párt európai parlamenti aknamunkájának köszönhetően nem érkeztek meg a fejlesztési pénzek Magyarországra. Emiatt a kormány nem tudta felújítani vagy megépíteni az egészségügyi intézeteket és kórházakat, így a Tisza Párt sikerrel tudta tematizálni az egészségügy helyzetét a közbeszédben.
2. Az EU-s pénzek valójában nem fognak megérkezni.
Úgy gondolom, hogy erre már most elkezdik felkészíteni a közvéleményt azzal, hogy bűnbakot keresnek. Ki más is lenne ez a bűnbak, mint természetesen a Fidesz. Az a Fidesz, amely ellen az Európai Parlament és az Európai Bizottság korábban eljárások sorozatát indította, most hirtelen akkora befolyásra tett szert, hogy meg tudja akadályozni az uniós források hazahozatalát? Na, ne röhögtessék már ki magukat, elvtársak!
Valójában arról van szó, hogy valami nagyon súlyos elakadás van a pénzek körül. Valószínűleg teljesíteniük kellene az Európai Unió olyan feltételeit, amelyek az Orbán-kormány jóléti intézkedéseinek eltörlésével járnának. Ezt persze már nem meri bevállalni Mádl Ferenc keresztfia, doktor Erős Pál unokája. Úgyhogy nem marad más, csak a hazudozás – de az biztos, hogy le fognak bukni!
Gyalogátkelő VKK PREMIER MA 20.00
Írd meg kommentben: Szerinted demokratikusabb lett az ország, vagy csak a hatalom birtokosai változtak meg?
És egy radikálisabb felvetés: mit érne el a Fidesz azzal,…
️És még ez is. Úgy látszik a teljes Tisza frakció ki van vezényelve, a Trockij fiú és akcióba lendült
Nagyon betalálhatta a hír ezért hisztériázik
️

Gyalogátkelő új rovat: VKK
Kovács és nem-Kovács
PREMIER... már 8 perce elkezdődött!!!
Az adás linkje az első kommentben
A Külügyminisztérium új parlamenti államtitkára továbbra is azt hánytorgatja fel, hogy Szijjártó Péter külügyminiszterként sokat utazott, ez pedig sok pénzbe került.
Még, hogy nem fognak boldogulni a szabad piacon!
️Bóka már többször is keményen odaszúrt Magyar Péternek a Parlamentben, és vitákban is legyőzte a miniszterelnököt! Ellentéte is Magyarnak, mert ő higgadt, nyugodt, bölcs és óriási a tudása!
"A magzat nem a nő testének a része, hanem a testének ideiglenes lakója" - Székely János nagyon fontos gondolata❤☝