A két malomkerék között őrlődő „egyszemélyes Facebook-birodalom”

A kérdés jogos, a válasz pedig szinte tálcán kínálja magát: a Tisza néven futó, lényegében egyszemélyes Facebook-párt jelenleg két gigantikus malomkő között próbálja túlélni a mindennapokat.
Egyik oldalon ott tornyosul a rideg valóság. Magyar Péterék is pontosan látják, hogy az Orbán-kormányok adó- és szociálpolitikája, a családtámogatási rendszer, valamint a mindennapokat meghatározó emberközpontú intézkedések mára teljesen diffundáltak a társadalomba. A magyar családok ezekre nem politikai ajándékként, hanem szinte elidegeníthetetlen, alanyi jogon járó jussként tekintenek. Ebbe belenyúlni felér egy politikai harakiri elkövetésével.

A másik oldalon viszont ott áll a brüsszeli bürokrácia, amely korántsem ingyen adta a bizalmát. Komoly elvárásokat fogalmaztak meg a Tiszával szemben, amelyek végrehajtása – így a rezsicsökkentés kivezetése, a többkulcsos, progresszív adózás bevezetése, vagy éppen a családi adókedvezmények megnyirbálása – finoman szólva is jégkorszakot hozna a párt és személy szerint Magyar Péter népszerűségi mutatóira.

A „magányos harcos” dilemmája: a semmittevés művészete. Ezt a luxust viszont egy olyan formáció, amely kizárólag a lájkokból és a népszerűségi indexekből táplálkozik, nem engedheti meg magának. Ahogy azt a pártvezértől magától is tudjuk: ott áll a politikai hatalom csúcsán, magányosan, egyedül – és ha még a népszerűségét is elveszíti, úristen, mi lesz ebből a világból?

Így aztán maradt a legkényelmesebb és legbiztonságosabb álláspont: egyelőre nem csinálnak semmit. Illetve ha csinálnak is, az kimerül az előző éra intézményeinek szétverésében, politikai üldözésben vizionálásában és bosszúban.
Valamivel mégiscsak szórakoztatni kell a Tisza kemény magját a képernyők előtt, miközben valódi kormányzóképes alternatíva és gazdasági vízió nem születik.

Brüsszel vagy a magyar nép?
Ez a kötéltánc azonban nem folytatható a végtelenségig. Előbb-utóbb választani kell a külföldi gazdák elvárásai és a magyar nép húsbavágó érdekei között. A kettő együtt ugyanis – amint azt az Orbán-kormány évtizedes kálváriájából pontosan tudjuk – egyszerűen nem megy.
A politikai logika szabályai szerint pedig borítékolható, hogyan dönt majd a Tisza: végül a brüsszeli donorok mellett teszi le a voksát. Elvégre minden nemzetközi legitimációját, médiatámogatását és politikai túlélési lehetőségét tőlük kapta.
És hát jól tudjuk: amilyen könnyen adják Brüsszelben a kegyet, olyan gyorsan és könyörtelenül vissza is vehetik azt, ha a „küldönc” nem teljesíti a házi feladatot.