Globális médiahatalom és kirakatpolitika – mit jelent az RTL-es szakemberek átigazolása a Tiszához?

Ahhoz, hogy megértsük az RTL-től a Tisza Párthoz átigazoló szakemberek szerepét és a lépés valódi jelentőségét, két alapvető tényből kell kiindulnunk.
Egyrészt a televízió mint médium – a digitális térnyerés ellenére – még mindig nem veszített a súlyából.
Másrészt az RTL a globális médiapiac részeként és annak hazai leágazásaként egy olyan rendszerben működik, amelynek elsődleges funkciója a tematizációs és értelmezési hatalom birtoklása.
Ez azt jelenti, hogy ezek a médiumok határozzák meg, mi legyen a közbeszéd témája, és azt is, hogy a közönség mit gondoljon az adott kérdésekről.
Ez a jelenség nem új keletű: a tömegmédia megjelenése óta bevett gyakorlatról beszélünk. A kulcskérdés sokkal inkább az, hogy ez a hatásmechanizmus mennyire monopolizált a piacon, azaz sérül-e a hírek pluralizmusa, a sokszínű tájékoztatás elve vagy agresszív “hírterelésnek” leszünk szemtanúi.
Mivel az RTL elkötelezett a globális fősodor és ezen belül az „Európai Egyesült Államok” progresszív gondolatköre mellett, nyilvánvaló, hogy a tőlük érkező, újonnan szolgálatba állított szakemberek szaktudása is ebbe az irányba tereli majd a magyar közvéleményt.
A különböző algoritmusok által uralt Facebook és a hazai kereskedelmi média bevallott manipulációi után nincsenek illúzióink: a valódi médiaegyensúlynak a csírái sem fognak megjelenni a hazai nyilvánosságban.
Mindez különösen aggasztó annak fényében, ahogyan a Tisza Párt a médiapolitizálást folytatja: a párt képviselői érdemi döntéseket nem hoznak, törvényalkotásra képtelenek, a javaslatokat pedig egy szűk, központi kör készíti elő, a háttérben valójában egy végletekig koncentrált kirakatkormányzás rajzolódik ki. Ennek a politikai marketingnek lesznek a kiszolgálói a médiából érkező szakemberek, tovább erősítve a hírek egyoldalú interpretációját.
Tehát megyünk vissza - csak más eszközökkel - a 2002-2010 közötti időszakba.

Mi megmondtuk!
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai. A kormány a döntéssel a piaci folyamatokhoz igazítja az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média