A demokrácia utolsó védvonala
Tisztelt Honfitársaim!
Sulyok Tamás nem készült hősnek, amikor elvállalta a köztársasági elnöki hivatalt. Nem vágyott babérokra; döntésére csupán egy hosszú, eredményekben és szakmai sikerekben gazdag jogászi pálya méltó lezárásaként tekintett. A történelem – a magyarok viharos történelme – azonban másképp határozott.
Az áprilisi választásokon külföldi titkosszolgálatok támogatásával, egy jól megfizetett posztkommunista médiahálózattal és megvett influenszerek segítségével egy politikai szektaként működő, invazív szervezet, a Tisza Párt került hatalomra.
Ez a párt nem más, mint maga Magyar Péter, és Magyar Péter egymagában maga a párt!
És ez az ember nem békét jött hozni a hazánknak. Arra készül, hogy kíméletlenül leszámoljon volt barátaival és azzal a közösséggel, amely – az ő torz önértékelése szerint – nem becsülte meg őt eléggé.
A választási felhatalmazással a háta mögött most végre teret engedhet igazi énjének: annak a nárcisztikus kisgyermeknek, aki minden időt, teret és figyelmet kizárólag önmagának követel!Ebben a gátlástalan figyelemhajhászásban ellenségnek tekint mindenkit, aki nem imádja őt vakon, vagy – ne adj’ Isten! – ellenvéleményt mer megfogalmazni vele szemben.
Politikája egyelőre kimerül az ellenfelei rágalmazásában és sárba tiprásában, amelyhez eszközül használja fanatikus szektatagjait és a mögé felsorakozott, immár kormánypozícióba került baráti médiát.
Ebben a vészterhes helyzetben Sulyok Tamás köztársasági elnök az egyetlen gát, amely képes megállítani a Tisza szennyes áradását!
Ezért akarja őt Magyar Péter mindenáron eltakarítani az útjából. Azért, hogy a helyére – saját cinikus szavaival élve – egy „kólásdobozt”, vagy az álláshirdetésekre jelentkezők közül önkényesen kiválasztott, engedelmes bábokat ültessen az államfői székbe és a parlamenti padsorokba.
Sulyok Tamásnak ma nincs más választása: hőssé kell válnia!
Személyében kell gátat szabnia ennek a romboló, szennyes árnak.
De ő egyedül nem vívhatja meg ezt a csatát. Nekünk pedig – pártállástól teljesen függetlenül – szent kötelességünk, hogy segítsük őt!
Nem hagyhatjuk magára ebben a küzdelemben! Mert ne feledjük: jelen pillanatban Sulyok Tamás a magyar demokrácia előretolt helyőrsége, és egyben hazánk utolsó védvonala is!
/posztok.hu
️
Bolond világot élünk, így nem nagy csoda, hogy az…
️- Szilágyi Szabolcs atya mindig mond valami elgondolkodtatót




