Egy erkélyjelenet margójára

Természetesen minden előre meg volt tervezve. Nem kell dörzsölt marketingszakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk: egy nagyobb tömegben mindig akad néhány magáról megfeledkezett ember. Kellő kameraállással és hatásos körítéssel az ő viselkedésüket könnyedén ki lehet vetíteni a teljes sokaságra, sőt, a mögöttük álló társadalmi erőre is.

Magyar Péter erkélyjelente és a propagandaosztály által róla forgatott rövidfilm számomra valami sokkal mélyebb változásokra hívja fel a figyelmet.
Arra, hogy egy politikai korszaknak, egy bizonyos politikustípusnak végleg befellegzett. Vége van annak a klasszikus, jó értelemben vett tekintélynek, amely a tömegek felett állva autoritást, megbízhatóságot és kiszámíthatóságot tükröz – vagy legalábbis azt kellene tükröznie.
Helyette megérkeztek a kolbász-, lecsó- és rétesfesztiválok hősei. Magyar Péterék már nem felemelni akarják magukhoz az embereket, hanem lesüllyednek az ő szintjükre, azt sugallva: „Lám, én is csak egy vagyok közületek!” Ez a magatartás persze vegytiszta képmutatás. Hiszen Magyar Péter páncélozott autóval jár, testőrök hada kíséri, és a legdrágább italokat fogyasztja a fogadásokon, legyen szó Párizsról vagy éppen Budapestről. A Tiszás kisember mégis egyfajta avatárként tekint rá, aki helyette is bemutat a világnak - vagyis saját honfitársainak - a világnak, amely őt (mármint a kisembert) nem ismeri, nem szereti, nem ismeri el és talán még csak nem is látja.