Csámborgók forradalma

A választási matekot az áprilisi voksoláson nem a hagyományos törésvonalak, hanem egy egészen új választói kaszt rajzolta át. A képlet egyszerűnek tűnt: a saját unalmától undorodó, az elmúlt 16 év NER-konjunktúrájában zsírosra hízott felső középosztály és az „O1Ggeneráció” mellé megérkeztek a politikai csámborgók. Végül ők lettek a mérleg nyelve.

Kik ezek a politikai csámborgók? Ők a 24 órás, folyamatos jelenidő foglyai. Számukra a politika nem elvekről vagy ideológiákról szól, hanem tartalomfogyasztásról. Egy fesztivál, egy pörgős sorozatepizód, amit az évadzáró után azonnal elfelejtenek. Nem terveznek, nem építenek jövőképet; a pillanat azonnali előnyeit és ingeráradatát akarják learatni.
Ez a réteg egészen a közelmúltig politikai bábállapotban, passzivitásban létezett. A fordulatot az hozta meg, amikor a Tisza Párt mögött álló marketinggépezet felismerte a piaci rést. Rájöttek, hogy nem a valóságról kell beszélniük, hanem magát a politikát kell popkulturális fesztivállá alakítaniuk. Olyan térré, ahol a céltalanul csámborgó tömeg végre megkapja a hőn áhított látványosságot, és egy jól megkomponált előadás részesévé válhat.

A forgatókönyv hibátlanul működik. Van közös rituálé, fülbemászó jelszavak, és egy karizmatikus főszereplő. A dramaturgia hétről hétre új izgalmakat adagol az ingerfüggő közönségnek:
* Nagyemberek látványos bukása
* Kamerák előtti rendőrségi eljárások
* Teatrális parlamenti perpatvarok

Ennek a posztmodern embertípusnak azonban továbbra sincs valódi jövőképe. Tekintetét a földre szegezi, és mint a hűséges kutya, várja a képernyőről elé dobott újabb információs csontot.
Ők a posztmodern európai korszak új gyermekei: egy olyan massza, amely felett a média és a marketing fegyverével felvértezett elit bármikor, bárhol és zökkenőmentesen képes uralkodni.