Már megint az a marketingé “silányult” becsatornázott jakobinus düh.

A 124 éves, Tisza István korából származó szék eltávolítása nem egyszerűen deszakralizáció, hanem a nemzeti intézményi emlékezet szándékos megsértése. Ez a lépés kísértetiesen emlékeztet a kommunista és egyéb autoriter rendszerek azon gyakorlatára, amelyek a hatalomra kerülésük után azonnal nekiláttak a korábbi korszakok tárgyi, építészeti és kulturális örökségének szisztematikus felszámolásához, hogy a múltat a saját ideológiájuk képére formálják.
A történelmi örökség relativizálása: A szék múzeumba küldése ebben az olvasatban csupán egy kényelmes ürügy arra, hogy a politikai szereplők megszabaduljanak a konzervatív, történelmi Magyarország folytonosságát hirdető szimbólumoktól.
A nemzeti tradíciók háttérbe szorítása a globális, uniformizált trendek javára sokakban azt az érzést kelti, hogy az új vezetés számára a múlt nem érték, hanem lebontandó akadály.
Az, hogy egy parlamenti ciklus első és leglátványosabb intézkedései közé egy bútorcsere tartozik, azt sugallja, hogy a tartalom helyett a forma, a tényleges kormányzati munka helyett pedig a vizuális provokáció dominál. Ez a fajta politikai színjátszás ritkán születik meg a politikusok saját, spontán ötletéből.

A háttérben álló politikai tanácsadók és marketingszakemberek pontosan tudják, hogy a mai, vizualitásra épülő médiavilágban egy „tűzpiros gurulós szék” képe sokkal gyorsabban és mélyebben beég a választók emlékezetébe, mint bármilyen bonyolult törvényjavaslat vagy gazdasági program.
A lépés így nem a parlament hatékonyságát vagy ne adj Isten egy műtárgy védelmét szolgálja, hanem egy tudatosan felépített imázskampány része, amely a „régi” és az „új” közötti mesterséges, radikális kontraszt megteremtésére irányul.

Ez a nem csak tárgyi értelemben is deszakralizálódó világ képes ugyan kényelmet, technológiai fejlődést, pragmatizmust és egyéni szabadságot nyújtani lakóinak, miközben szellemi, lelki és erkölcsi értelemben adós marad a legfontosabbal: a magasabb rendű értelemmel és a megkérdőjelezhetetlen összetartozás érzésével.
Amikor egy társadalom minden történelmi és szakrális szimbólumát irodai bútorrá vagy marketinggé redukálja, elveszíti azt a közös nyelvet, amely a krízisek idején egyben tarthatná a közösséget.