És íme, Májer Péter, Pannónia új helytartója történetének a vége:

Gratulálok a sikeres útjához!
– Köszönöm, ezredes. És köszönöm azt is, hogy ilyen késői órában a rendelkezésemre áll.
– Igazán nincs mit. Tudja, mi itt, az ellenőrzésnél sosem alszunk.
– Éberség, igaz?!
– Ahogy mondja.
– Na jó – dörzsölte meg a szemét de Witte –, van már valamink?
Az ezredes sokatmondóan elmosolyodott.
– Ó, igen! Pannónia új vezetése máris belevetette magát az államügyekbe.
De Witte kérdőn a tisztre nézett.
– Valóban?!
Az ezredes megnyomott egy gombot, és az egyik képernyőn azonnal megelevenedett a főtárgyaló számára már ismerős tükörterem.
A trónt nem távolították el. Májer, mögötte Kissel és Halásszal, ebben ülve figyelte megkövült tekintettel a jobbára fiatal lányokból álló táncoló tömeget.
De Witte horkantott egyet.
– Úgy látom, hogy az új biztos sem a helyzet kezelésével van elfoglalva – jegyezte meg az ezredes.
– Pedig a saját érdekében jobban tenné – nézett fel a mennyezetre de Witte.
– A boldogságot viszont, úgy tűnik, megtalálta.
„Most már bárkit megkaphatok” – villant fel a képernyőn, amit éppen akkor súgott Majer Kiss fülébe.
Az ezredes láthatóan jól mulatott a jeleneten.
– De…, mi lesz Pannónia népével? – folytatta az ezredes.
De Witte arcára árnyék borult.
– Attól félek, hogy még hallani fogunk róluk, méghozzá hamarosan, mert az energiaárak biztosan nem fognak csökkenni. Tudom – fordult szigorú tekintettel az ezredes felé –, hogy Májer esetében sürgetett az idő, kénytelenek voltak improvizálni, de most mégis nyomatékosan arra kérem, hogy a jövőben nagyobb körültekintéssel járjanak el.
– Megtesszük, ami tőlünk telik – felelte az ezredes hűvösen. – Azért sokat segítene, ha ezúttal kapnánk némi támpontot a jelöltet illetően.
De Witte egy pillanatra elmerengett.
– Egy szerethető, minden tekintetben sikeres, negyvenes férfire gondoltam. Külsőleg olyanra – mosolyodott el –, akiket a reklámokban látni.
– Értem – bólintott az ezredes.
– Természetesen legyen házas. Három vagy még több gyerekkel – folytatta de Witte. – Gyerekkel és kutyával mindent el lehet adni manapság – tette hozzá, mintegy magyarázatképpen.
– Akkor legyen kutyája is?
– Igen. Ha nincs, vegyenek neki egyet!
– Rendben.
– És a munkája!
– Igen?!
– Az is fontos.
– Milyen szempontból?
– Legyen abban is sikeres! – mondta de Witte egy gyors oldalpillantással, aztán mormogva, szinte már csak magának, ekként folytatta: – Egyszer és mindenkorra elegem van ebből a tartományból, ahol csak a baj terem. Sem álmodozókra, sem vén kujonokra, sem a sikertelenségtől frusztrált, szégyenkező, szorongó gyerekekre nincs szükségünk.
Az ezredes illedelmesen hallgatott.
– Egy szürke hivatalnokra vágyom – sóhajtott fel de Witte. – Aki nem tesz fel felesleges kérdéseket, ellenben gyorsan és precízen végrehajtja az utasításainkat. Hát mondja meg – vetett egy kétkedő pillantást az ezredesre –, van ilyen alak itt egyáltalán?
Az ezredes arcán mosoly futott át.
– Meg fogjuk találni, főtárgyaló úr. Ígérem.