Tényleg megéri az a néhány milliárd EU-s forrás - ami egyébként enélkül is jogosan járna - hogy tönkre tegyük rövid távon a közbiztonságot, középtávon az életformánkat, hosszútávon a felszámoljuk a magát magyarnak nevező emberi közösséget
Tudom, hogy sok Tiszás “hóhatár “feletti és “peremkerületi” szavazónak az ország csak egy paca a térképen, magyarnak lenni pedig útlevél kérdése - ahogy egyikük a szemembe is mondta: “nekem édesmindegy, hogy ki szolgálja fel a kávét” -, de azért vagyunk néhányan akinek nem mindegy, hogy mi lesz egy több mint ezer éves közösség és állam jövőbeli sorsa; miként élünk vagy hagynak élni bennünket. A betelepítés első áldozatai mindig a leggyöngébbek, a a legkiszolgáltatottabbak lesznek: az idősek, a nők és a szegények - aztán persze a többiek is sora kerülnek. Haszon pedig nulla. Ahogy az az “Ali terv” írója Németország tekintetében kimutatta, az első generáció egyszerűen feléli a szociális rendszert; a második generációnak pedig már a hagyományos nagycsalád vagy klán modell miatt nincs szüksége rá.

Elkezdődött az érzékenyítés?
Elkezdődött az érzékenyítés?

Orbán Viktor nélkül van Fidesz? A Patriótán beszélgettünk és elemeztünk Szentesi Zöldi Lászlóval és Földi Lászlóval. Videó a kommenteknél!

️ Péter! Vajon kormányzás lesz még idén, vagy csak óvodás hajhúzogatás? 🤷
👉 Péter folyamatosan csak az ovis stílust nyomja a munkája helyett.
👉 Szerintetek mi lehet ennek az oka

️A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a tatárjáráshoz hasonlítja az elmúlt 16 évet, szigorúan a tiszás és a nemtiszás tömb közötti megértés és megbékélés, valamint a felajzott…

Létezhet Orbán Viktor nélkül megújulás?
Létezhet Orbán Viktor nélkül megújulás?
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média