Lebontjuk az ipart, és még büszkék is vagyunk rá.

Korunk embere – miután elveszítette az univerzális kapaszkodókat, a vallást és a nagy ideológiákat – irányvesztetten bolyong a virtuális tér Szküllái és Kharübdiszei között. Mivel nincsenek már közös történetei, kénytelen magának saját, ad hoc értékrendet „barkácsolni”.
Ezt a barkácsolt világképet, valamint az abból fakadó tetteit nem a józan ész vagy a hagyományok tisztelete, hanem a pillanatnyi affektusok, az érzelmi impulzusok és a felszínes empátia vezérlik.A hosszas, racionális mérlegelés és az egó pillanatnyi morális kielégülésén túlmutató stratégiai gondolkodás szóba sem jöhet nála. Valódi döntéseket ugyanis nem mer hozni, hiszen azokért felelősséget kellene vállalnia. Szembe kellene mennie a fősodratú média és az úgynevzetett "civil szféra" által sulykolt trendekkel, ám gyermeki világképe és konformizmusa miatt erre képtelen.Szilárd elvek és következetesség hiányában az élete csupán elszigetelt morális pillanatok sorozata. Képes mélyen megrendülni egy távoli katasztrófa képsorai láttán, de ugyanolyan gyorsasággal felejti is el azt, amint újabb inger éri a képernyőn. Ez a kettősség hatja át a környezettudatosságát is: lelkesen üdvözli a „zöldítést” és büszkén jár elektromos autóval, de annak valódi árát – legyen az a környezetszennyező akkumulátorgyártás vagy a gazdasági átrendeződés – már nem hajlandó megfizetni. Erkölcse így nem alkot koherens rendszert; az csupán az érettség hiányáról tanúskodó, egymást követő érzelmi kitörések töredezett láncolata.