Robespierre a megvesztegethetetlen.

Ezúttal a későn átálló Wáberer Györgynek jutott a hálátlan szerep: rajta demonstrálhatja az „erényességét” a helytartó. Nem mintha egy pillanatig is sajnálnám az üzletembert, hiszen a stílus és hangnem, ahogyan a pálfordulását végrehajtotta, finoman szólva is gyomorforgató volt.

Nyilvánvaló, hogy az utolsó pillanatban felajánlott, „rongyos” százmillió forint még a titokzatos kül- és belföldi szponzorok által összehordott választási büdzséhez képest is csak morzsa – különösen úgy, hogy az államkassza kulcsa immár négy évre a Helytartótanács kezébe került.

Másfelől viszont kiváló alkalom ez a helytartónak, hogy folytassa a már bevált influenszer-politizálást. Ezzel a módszerrel – Mandula Viktor szavaival élve – „a média számára jól eladható, lájkvadász, populista és teátrális gesztusokkal hajszolja a népszerűséget, hogy minden figyelmet elszívjon mások elől.” Így kényelmesen elkerülheti, hogy valóban fontos kormányzati kérdésekről kelljen nyilatkoznia.

A recept eddig működött. A Helytartótanács mögé rendelt – immár kormánypárti – média gőzerővel közvetíti és értékesíti a helytartó legújabb show-műsorát. A belpesti értelmiség hallgat, a Tisza választói pedig egyelőre mindent megbocsátanak. Utóbbiak érthető módon hárítanak: ha ugyanis kellemetlen kérdéseket tennének fel, saját döntésüket és ezzel együtt a politikai kompetenciájukat kellene megkérdőjelezniük.

Hamarosan eljön a helytartó és a tanács beiktatási ceremóniája. Tartok tőle, hogy a Honvédség asszisztálásával megrendezett cirkuszi előadásra a főszereplő katonai egyenruhában érkezik – méghozzá valamelyik történelmi hősünk gúnyáját ölti magára, amelyet külön erre az alkalomra hozatott ki a Hadtörténeti Múzeumból.