Baj(nai)gúnárok

A Dobrev klán egyik közpolitikai húzása volt, hogy a bukott Gyurcsány helyére annak szürke, de legalább annyira kártékony mását ültették. A Bajnai féle cégbirodalom építés annak működtetése, a felelősség alóli kibúvás (lásd: Hajdú Bét ügyben egyes bírák, felszámolók mai napig nem tisztázott felelőssége) tömény ‘90-es évek, a rablokapitalizmus, a gátlástalan privatizáció éveinek tanulmány értékű esete. Rövid miniszterelnöksége pedig csupán arra példa, hogy egy rosszul kormányzó elit miként próbálja kitolni, akár az ország kárára is, a politikai felelősségre vonás időpontját (választás). Bajnai kormányzása - ha ugyan a hitelügyintézést annak tekintjük - minden volt csak nem jó. Bajnai persze nem tűnt el csak átalakult baloldali sztárcsinálóvá. A folyton nevet változtató DatAdat ott volt az összes baloldali miniszterelnök-jelölt mögött; ahogy most is ott van a bájgúnár (ha már Bajnairól beszélünk legyünk stílusosak) csapat mögött. Legyünk résen, mert ezek ugyanazok!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média