Tök mindegy, hogy kik a jelöltek és kik ülnek be az Országgyűlésbe, a döntéshozói pozíciókba nem ők kerülnek, hanem a 2002-2010 között leszerepelt figurák, az egykori MSZP -SZDSZ koalíció rémalakjai - az ő dolguk lenne (de nem engedjük) , hogy a brüsszeli központ akaratát közvetítsék és átvigyék a törvényhozáson és a végrehajtás során

Éles háborús helyzetben, ahol emberek nap mint nap életüket veszítik, az európai elit influenszer-szerű bábjai keveseknek bizonyulnak.

Hamarosan érkezik a Szuverén negyedik adása. Tartsanak velünk!
*
The fourth edition of Szuverén is coming soon. Stay tuned!

Kisiklatja-e a béketervet a mélyállam? Választott politikusok irányítják még a Nyugatot? Ellen tudnak-e állni Brüsszel akaratának a szuverenisták? – többek között ezekről a témákról beszélgetünk…

️NÉGYSZÁZEZERREL TÖBB FIDESZ-SZAVAZÓ

Ha most vasárnap tartanának választást Magyarországon, a Fidesz 47, a Tisza 40 százalékos eredményt érne el a Nézőpont Intézet novemberi közvélemény-kutatása…

A reformátusság egyik kiemelkedő kultúrkincse az énekeskönyvünk; ez 2021 novemberében újult meg, és bővült ki kétszáztíz énekkel.
Az éneklésnek és az énekek szövegeinek fontos szerepük van a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média