Teljes politikai dilettantizmus vagy csak egyszerű elhülyülés?
Az egykori baloldalnak - napjainkban ismertebb néven óbaloldalnak - legkésőbb, akkor fel kellett volna ismernie, hogy nem a Fidesz a fő…
Na igen ez is fontos kérdés, de nem a legfontosabb
️
Az 5-ből előbb 1. majd nagyon gyorsan vagy inkább mondjuk azt a kiszivárgott dokumentumok alapján, hogy mindig is ez volt a “terv”, félmilliárd azaz ötszázmillió lett a vagyonadó alsó határa.
Oké- mondhatják jónéhányan - ez engem nem érint.
Egyelőre - mondom én, és nem azért vagy inkább nem csak azért,mert egy zuhanóbombázó sebességével megy lejjebb és lejjebb az a bizonyos határ, ami feletti vagyon után 6.5%-os adót kellene fizetni egy Tisza kormány alatt, hanem azért
️is, mert a Tisza, eleget téve a brüsszeli ajánlásoknak és a pártot megszálló óbaloldali elit dédelgetett terveinek, rálépett arra az útra, ami egy brutális újraelosztó államhoz vezet; a 2002-2010 közötti állapotokhoz vezet; a Horn Gyula féle “szövetséghez” vezet, ahol a balos újraelosztó mechanizmusok kitermeltek néhány, az állam csecsén elő(sködő) réteget, mely rétegek a hatalomban tartották őket, miközben ráment az ország. Na, ez a gazdaságpolitikai mentalitás az igazán veszélyes, mert ha elfogadjuk, nem fog tudni leállni és semmi, de tényleg SEMMI(
️) garancia nincs arra, hogy az 500-ból ne legyen mondjuk 250. Bizony! És akkor újabb százezrek vagy inkább milliók ajkára fagy majd a mosoly! Tudjatok, nem szeretni kell a Fideszt, hanem használni az eszeteket!
️
Teljes politikai dilettantizmus vagy csak egyszerű elhülyülés?
Az egykori baloldalnak - napjainkban ismertebb néven óbaloldalnak - legkésőbb, akkor fel kellett volna ismernie, hogy nem a Fidesz a fő…
Hová tűntek a jó filmek?
Erre a kérdésre kerestem a választ. és remélem, sikerült megtalálni. :)
️
️ Ez itt csak egy részlet a teljes videóhoz a linket lent, kommentben találod meg.
️
️
Nézd meg, és írd…
Már nem is titkolják mi a szándékuk!
Politikai Hobbista 25-11-27
#muszlim #keresztény #európa #politikaihobbista #jeszenszkyzsolt #szamositimi #kertészdávid
A házkutatás után lemondott Zelenszkij kabinetfőnöke! Biztos ártatlan...
️ Kellemetlen helyzetben Zelenszkij!
Az ukrán elnök a kabinetfőnökét, Andrij Jermakot küldte 5 napja tárgyalni Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel Trump béketervéről. Jermak azóta lemondott,…
A Big Pharmán és a hadiiparon hajtaná be az Európai Unió az autóiparból kiesett profitot? – többek között erről beszélgettünk Schiffer Andrással a Szuverén legújabb adásában.
A szegénység nőne
a családok körében,
a termékenységi ráta pedig bezuhanna a Tisza megszorításainak - az adóemeléseknek, a kedvezmények és mentességek szűkítésének - következtében.
️ Mondjunk NEM-et…
A családi adókedvezményt a kormány januártól újabb 50 százalékkal emeli, ugyanakkor a Tisza jelentősen szűkítené azt.
A nemzeti konzultáción vasárnap éjfélig kinyilváníthatod, hogy kivel értesz egyet
Mivel az energetikai korrupciós botrány miatt ma lemondott Andrij Jermak, Ukrajna második legbefolyásosabb embere, az elnöki kabinet vezetője, legyünk biztosak: immár elkezdődött a visszaszámlálás…
Szijjártó Péter: Amiért jöttünk, az megvan
️
Biztosított Magyarország energiabiztonsága!