Vörös Kabaré?

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a darabot nem láttam és mivel a színházelméleti tudással nem rendelkezem, nem is tudnék róla kritikát írni, legfeljebb, mint néző nyilatkozhatnék, ahhoz viszont drága az időm - ezért eszemben sincs végigszenvedni az előadást.

DE (!) nem is a konkrét a darabot tartom fontosnak, hanem magát a jelenséget.
A kultúra ugyanis megkerülhetetlen a politikacsinálás szempontjából. A kultúra, mint érték és élmény hordozó, a család, iskola és vallás mellett vagy után az egyik legerősebb metapolitikai mező, amely a politika altalaját képezi. Ha valaki kételkedik ebben a tézisemben, akkor annak jó szívvel ajánlom Békés Márton Kulturális Hadviselés című könyvét, amely kitűnő stílusban, megfelelő szakmai alapossággal, történeti áttekintéssel tárja elénk a kérdést.
Na most, ha elfogadjuk, hogy a család, vallás vagy annak hiánya és az iskola után az ember politikai identitására komoly hatással van a kultúra, a művészetek, akkor máris értelmet nyer a politizáló színház, regény, novella vagy éppen festmény (utóbbira jó példa drMáriás képei). Aki pedig ezeket a metapolitikai mezőket uralja (nagyjából 1949-től- 2010-ig a balliberális oldal hitbizományként kezelte a színházat) vagy ha nem is uralja, de képes azt bejátszani, annak a fiatal urbánus közegben nyert ügye van. És a mindenkori nemzetközi párt mögött kritikátlanul felvonuló balliberális közegnek sikerült bejátszania ezt a teret.
Miért?
Először is mert felmegy a pályára.
Másodszor, mert nem szívbajos az írásban.
Harmadszor, mert megkapja hozzá a megfelelő anyagi és egyéb háttérsegítséget (nyilvánosság, jó kritikák stb).
És valljuk be a nagyvárosi urbánus fiatal felnőttek jó része azt várja el, hogy a művészet róluk szóljon, filmeken, regényeken és drámákon keresztül. Szól is, de csak bal felől. Hogy a jobboldal miért nincs a pályán? Mert a kulturális életünk döntéshozói, színházigazgatók stb. vagy gyávák (az előző rendszerben szocializálódtak és még mindig az SZDSZ-es zsűrinek akarnak megfelelni) vagy nem ismerik fel a terület fontosságát és biztosra mennek, régi klasszikusokat húznak elő vagy hosszasan keseregnek az országromlások évszázadain.
Ha pedig továbbra is csak a vörös kabarék vannak a pályán, akkor mindig ők nyernek - igen szavazatokat is!
Ezen viszont a jobboldalnak el kellene gondolkodni! Nem sipákolni, hanem tenni!

Izlelgessük a helyzetet: Friedrich Merz német Kancellár.....az Amerikai elnöktől, Donald Trump tól kér mentességet (ENGEDÉJT) az olaj szankciók alól országának amit a csúnya Oroszok ellen hoztak…

Pofátlanul megint csak dolgozunk ebben a jobboldali "mételyben" ahogy Klári néni azaz Zsákos frodó mondta nektek. Másik kedvencem, gyere haza, éhen fogsz hallani Magyarországon aga okes, fogd meg a…

Szüleimnek köszönhetően Szörényi Levente gyermekkorom egyik meghatározó alakja volt, és ma is bármikor szívesen hallgatom őt.
Múlt pénteken, Balaton felé utazva sikerült meghallgatnom Andor Éva néhány…

II. János Pál pápa miért tüntette ki Orbán Viktort?
Az ő szavai a következők voltak Orbán Viktorhoz:
„Nem azért kaptad, amit tettél, hanem azért, amit tenni fogsz"
Az idő őt igazolta!

Legyen áldás útján!…

A belépés díjtalan!
Győrben, a Polgári Mulató vendége lesz két kivételes személyiség: Dörner György, Kossuth-díjas színművész, színházigazgató Takaró Mihály, Széchenyi-díjas tanár, irodalomtörténész, a…

️"Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, nem lehet együtt úszni a brüsszeli fősodorral.
Mi ki akarunk maradni a világban terjedő háborús lázból, ezért az orosz-ukrán háború kitörése óta…

Indul a Digitális Polgári Körök országjárása. Győr - 11.15., Nyíregyháza - 11.29., Kecskemét - 12.06., Mohács - 12.13, Szeged - 12.20.

️Íme az ellenzék vezetője, a nemzet „Ctrl+C / Ctrl+V”-nyomogató antihőse, most már nem is TheMan, hanem: CopyPasteMAN!”-Szánthó Miklós osztotta meg zseniálisan a gondolatait.

☝️Miután Orbán Viktora…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média