Úgy tűnik, hogy a hóhatár felett elő, unatkozó, “mocskos Fideszező” felsőközéposztálybeli gyerekek egyik koncertje elmarad.

Ami pedig a dolog jelentőségét illeti, mert van, hiszen minden politikai változás a kultúrában gyökerezik, azt Robert C. Castel foglalta jól össze:

“Ha Magyarországon politikai változás következik be, akkor nagyon hamar fel fogunk zárkózni a haladó Nyugathoz. Hamásztámogató tömegtüntetésekkel, zsidóverő és zsidógyilkoló muszlim migránsokkal, ANTIFAVAL dúsított egyetemi Gáza-hisztikkel stb.”

Ja, igen! Mit mond erre a magyar angolnapárt, a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péternek lízingelt Tisza? Mint minden igazán fontos alapkérdésben, legyen az a betelepítés, a teremtés vagy ha jobban tetszik a természet törvényeit meghazudtoló gender ideológia vagy éppen Ukrajna ügye? Semmit.
Kedves Tisza rajongók, ha esetleg hatalomba jutna ez a vándorcirkusz, valakinek nagy pofára esés lesz, mert “Az ellenzék szivárványkoalíciója nem létezhet a szélsőbalos és a szélsőjobbos elemek nélkül. Ezeket a fősodornak ki kell szolgálnia és ha ezért zsidó valutában kell fizetni, akkor annyi baj legyen. Ezen a téren is csak azt láttuk, ami a többi nyugati demokráciában történt.”
És gyanítom, hogy nem a szélsőjobbos és balos világot gyűlölő, rosszsorsukért, egyéni problémáiért mindig a hatalmat és/vagy a zsidókat hibáztató alakok lesznek azok, hanem azok akik csak jót akartak. (Ne akarjanak jót, inkább gondolkozzanak! Mindig öt lépéssel előre , ha már annyira okosak️)

Száz szónak is egy a vége, ha nem akarsz egy nyugatosított antiszemita kormányt a nyakunkba , Gázával meg a többi ideológiai őrültséggel, akkor se befogott orral, se máshogy nem szavazol a Tiszára! Világos!

Vajon mi lesz a nagy Hadházy-Magyar meccs végeredménye? Egy ország kíváncsi, hogy végül sikerül-e rákönyörögnie magát a Tisza-listára, hiszen az előélet alapján példás párttag lehetne belőle: ő is…

👉👉👉Fellázad Ukrajna Zelenszkij ellen?

Újabb brutális magyarellenes feliratok Kárpátalján!

Magyar Péterék videóját többen látták mint ahányan Lengyelországban élnek!

Többek között ezekről a…

Jó reggelt, Tusványos! 🐻 Túl a reggeli interjún, már ébredezik a tábor, ma is remek programok lesznek, szombaton pedig jön Orbán Viktor beszéde, amit majd a helyszínről értékelek!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média