Szomorú vagyok, hogy ezen a napon erről is írnom kell, de míg Puzsér mellett el lehet menni szó nélkül, a jelenség és az embertípus mellett már nem.

Hallgattam az ünnepi műsor idős Jókait idéző részét

“És most gondoljuk hozzá, hogy még száz év múlva is lesznek emberek – sokan lesznek –, kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekesznek, kik a nép erkölcsöt nemesítik, kik a felvilágosodást terjesztik, kik a semmiből teremteni, az embererőt istenerővé emelni igyekeznek; a „közügy” gárdája még mindig „légió!”, de ezekkel szemben fog állani az a másik óriás, akinek neve a Nihil, a Semmi, aki nem hisz semmit, se Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet; aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap, más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik.”

és mintha az élet maga is szemléltetni akarná a Nihil-t és annak embertípusát, megjelent a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter csatlósa, a rosszemlékű Juhász Péter örökébe lépő Puzsér és kis csapata, hogy ordibálással, fütyüléssel rondítson bele mások ünnepébe.

És igen️Rögtön tudtam, hogy Jókai róluk, az ő eljövetelükről beszélt. Velük állunk szemben.