Hajtóvadászat öregekre?!

A Momentum, majd Márki-Zay Péter 2022-es kampánya körül legyeskedő, a magyar mezőgazdaság tönkretételében elévülhetetlen szerepet játszó szakértő () az idős szavazók (mondjuk pont az ön vagy az ön szülei nagyszülei) halálát kívánja.
Jó mi?!
Egyébként ez a gondolat kísértetiesen hasonlít a nagyon okos kistérségi messiás Márki -Zay 2022-es ugyancsak nagy port kavaró kijelentéséhez: “az idős korosztályban nagyobb a Fidesz-szavazók aránya, a fiataloknál meg kisebb. És, hogy egyébként a covid miatt még több időskorú halt meg, mint amennyi a természetes fogyás lett volna más években.”

Az az igazság tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péternek lízingelt Tisza Pártra, mint szarra a legyek úgy gyűlnek a múlt leszerepelt alakjai.

Ez nem megújulás ez legfeljebb a hulladék újrahasznosítása.

Nancy Pelosi demokrata párti vezér bemondta, hogy ha Biden hamarabb visszalépett volna, nyílt verseny lehetett volna az elnökjelöltségért a párton belül. Azért nem volt végül, mert Biden ugyan…

👉Itt is hazudott az M. Peti, mutatom!
👇👇👇👇👇👇👇👇👇
Oké értem, hogy mindig hazudozik de itt százezrek halálát kívánták (hogyan esnének ki százezrek?) majd letagadták DE AZ INTERNET NEM FELEJT!

❤️‍Szívmelengető, tiszta hangok Így indult a VOSZ vármegyei gálája a Csokonai Fórum Latinovits-termében:

LOKI 2:2 Győr

A szurkolókon és Dombi Tibin ma sem múlt.

️A második félidőben végig jobban játszottunk, megfordítottuk a mérkőzést, de a rendes játékidő végén, részben Megyeri hibája miatt, beállította…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média