Fogott ember!

Ne felejtsétek el, a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter az Ötkertes mutatványa után (amikor megmutatta az igazi arcát, az arcot ami a robothang mögött van, amiről a megfélemlített, megalázott nők meséltek) immár fogott ember. Kizárólag a brüsszeli elittől függ, hogy mi lesz a mentelmi jogával,mikor kell felelnie a mobil lopás vagy rablás és még ki tudja, hogy mit rögzített a kamera, miatt.
☝️Azt hogy bíróság elé álljon, mindenképpen el kell kerülnie, hiszen az a politikai pályafutásának a végét jelentheti. 👉Innentől kezdve viszont nincs olyan kérés, amit az egyébként sem erős jellemű peti, ne teljesítene.
Ezek után kijelenthetjük, ő egy kockázati tényező, veszélyforrás a magyar államra nézve. közhatalmat kezébe adni, nem szabad️A döntésekről minél távolabb kell tartani

Ha létezik tökéletes indok arra, hogy miért kell egyszer és mindenkorra megszüntetni a főpolgármesteri/kerületi polgármesteri rendszert a fővárosban, akkor az nem Karácsony Gergely totális…

Ha minden így halad tovább, akkor két forgatókönyv van: vagy minden idők egyik legsúlyosabb humanitárius válsága tör ki Afrikában, vagy minden idők legsúlyosabb migrációs nyomása helyeződik Európára.…

Kétszázötven év után újra régi fényében tündököl a váci Nagyboldogasszony-székesegyház belső tere. A dómhoz tartozó hitéleti központ is megújult, összesen 4 milliárdos kormányzati támogatásból.…

👏Hatalmas elismerés! Olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónkat, ️ Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Büszkék vagyunk rá!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média