inkább magyar péterrel a Facebookon!

A kérdés csupán az, hogy a globális médiának, a feleségét es három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter mögé beálló, hazai ágensei (444-től a HVG -ig, Potyondi Edinától az utolsó megvett influenszerig) sikerrel járnak-e abbéli törekvésükkel, hogy a választókkal vagy legalább egy részükkel elhitessék:
👉magyar péter szervezi, irányítja az árvízi védekezést
👉ő adja ki az utasításokat a védekezésben részt vevőknek.

Nyilván nem. magyar péternek, ebben a cselekvési és felelősségi körben, nem osztottak lapot!🙅
Mindkettő a kormány és végső soron a miniszterelnök dolga, ahogy egyébként a politikai felelősség is az ő vállát nyomja.

Persze a hálózat erőlködik, küszködik - végső soron teszi a dolgát: próbálja helyzetbe hozni az emberét.

Helyszíni riport Mosonmagyaróvárról.

A legutóbbi árvíz idején még a házaknál úszkáltak, fürödtek a gyerekek a kiöntött Lajta vizében, most nem kell ettől tartaniuk a mosonmagyaróváriaknak. A vízszint…

A területvédelmi tartalékosok a magyar emberek védelmére esküdtek fel, elkötelezettségük példaértékű. Szervezetten, fegyelmezetten állnak készen, hogy garantálják hazánk védelmét és biztonságát.

A…

Ez egy zöld szám, tehát egy teljesen ingyenesen hívható zöld szám mindenki számára.

Az a célunk, hogy minden árvízzel kapcsolatos kérdés, észrevétel, felajánlás és hasonló ezen az árvízvonalon…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média