Mára Debrecen piacvezető cégek, zöld és fenntartható iparágak gyárainak bázisa. Az európai zöld célkitűzések megvalósításában az elektromos autók gyártása kulcsfontosságú tényező. A magas szintű és nagy hozzáadott értékű ipar jelenti továbbra is a fejlődést Debrecennek.

Amikor 25 évvel ezelőtt elkezdtük a várost építeni, csődközeli állapotban volt, elkerült minket az autópálya, ráadásul 1998-ra a felelőtlen baloldali elődeink tönkre tettek számos fontos helyi ipari szereplőt. Mostanra fényévekre járunk ettől, de sok fontos feladat áll még előttünk. Nekünk továbbra is Debrecen biztonsága és fejlődése a legfontosabb.

Akkor lehetünk hosszútávon is igazán sikeresek, ha a baloldal félretájékoztatásai és hergelései miatti aggodalmakat eloszlatjuk. Debrecenben ugyanis nem működhet egyetlen olyan cég sem, amely veszélyeztetné a város környezetét, lakóinak egészségét, nem is működik ilyen. Magyarországon a lehető legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelnie annak, aki gyárat szeretne építeni, ez alól senki sem kivétel, így biztonságban tudjuk a debrecenieket, s egyúttal garantáljuk városunk további fejlődését. A következő nemzedékeknek építjük Debrecen jövőjét, együtt, közös erővel.
Debrecenbe hozzuk az Eve Energy első európai gyárát.

Őexcellenciája Hong Kyu Dok, a Koreai Köztársaság új magyarországi nagykövetét fogadtam hivatalomban, akivel innovációt, tudományt és kultúrát érintő kérdésekről folytattunk megbeszélést.

Dél-Korea…

☝️Az ország energiaellátása az egyik legfontosabb kérdés napjainkban.
👉Ezért is döntöttem úgy, hogy a megtisztelő felkérést elfogadva, az Energetikai Albizottság munkáját is igyekszem segíteni.…

Ma átadtam Magyarország új kijevi nagykövetének, Heizer Antalnak a megbízólevelét. Nagykövet úrnak az ukrajnai háború miatt különösen nehéz poszton kell a magyar érdekeket képviselnie. Arra kértem,…

🤝 Találkozó Síofra O'Leary asszonnyal, az Emberi Jogok Európai Bíróságának novemberben kinevezett, új elnökével.

Az EJEB ügyterhének csökkentése terén Magyarország jelentős előrelépést tett az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média