️ Reggeli interjú a 24.hu-nak.
Honvédelmi és rendészeti bizottsági üléssel indul a nap, meghallgattuk a határvadász egységek és a déli határszakasz védelmének helyzetéről szóló belügyminisztériumi beszámolót.
Idén már közel kétszer annyi illegális migráns próbált bejutni Magyarországra, mint 2021-ben összesen. Mi azonban megvédjük határainkat a fokozódó illegális migrációs helyzetben is, nekünk továbbra is a magyar emberek biztonsága a legfontosabb.
Sokat mondó tény, miszerint 2015 óta közel 650 milliárd forintot fordítottunk a déli határszakasz védelmére, amely nem csak a magyarok, de más európai emberek védelmét is biztosítja, miközben Brüsszel eddig az ehhez kapcsolódó költségek 2%-át sem fizette ki.
️ Reggeli interjú a 24.hu-nak.
A tanárok bérének a rendezéséről, a felsőoktatás és a kultúra helyzetéről, valamint az esetleges új családpolitikai intézkedésekről adtam interjút az Indexnek.
👉A teljes interjú az alábbi linken…
️Az Eurostat adatai szerint az uniós tagállamok közül egyedül Magyarországon nem emelkedtek a villamosenergia- és gázárak.
A közel-keleti béke és biztonság szempontjából az lenne a legbiztatóbb és legreménytelibb fejlemény, ha Benjámin Netanjahu vezetésével stabil, jobboldali kormány alakulna Izraelben, az Egyesült…
Egy gyors interjú a választókerületi fejlesztésekről, aztán indulás a Parlamentbe, ahol 11 órától kezdődik a plenáris ülés a napirend előtti felszólalásokkal.
Érdemes lesz követni a mai vitákat is!



Az egész Európában tomboló szankciós infláció és az elszabadult energiaárak idején célzott támogatásokkal védjük a munkahelyeket.
Az örmény katolikus egyház vezetője kitüntette Orbán Viktort.
XXI. Rafael Péter örmény katolikus pátriárka a Szent Kereszt Hálaérem kitüntetést adta át Orbán Viktornak:
„Nagyra értékeljük feltétlen…
Példátlan a magyar demokrácia történetében, hogy a baloldal kampányát külföldről, méghozzá bevallottan az Egyesült Államokból fizetik.
Külföldről nem határozhatják meg, hogy a magyar választók hogyan…
Orbán Viktor: Magyarország továbbra is tárt karokkal várja a Németországból érkezőket, sőt, mindazokat a nyugatiakat, akik szabadon és az otthonitól eltérő légkörben akarnak élni. 
A brüsszeli szankciók európai energiaválságot okoztak.
Mi megvédjük a magyar családokat, megvédjük a magyar vállalkozásokat.