Különleges őszi színházi estén vettem részt, a Nagymacs városrész közösségével, mert fontos minden alkalom, hogy találkozhassunk személyesen és válthassunk néhány szót az itt élőkkel.

Színvonalas előadás, rendkívüli színészekkel, nagy élményekkel és, hogy mindez jól sikerüljön Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökének támogatásával, a Körúti Színház rendezésében.

Osliban az elmúlt években szokássá vált, hogy kisebb ünnepség keretében “egyben” adnak át az osliaknak elkészült beruházásokat, beszerzéseket.

🩺Idén is “aratott” a Magyar Falu Program: óvoda-, utca…

Bor, hazaszeretet, reformáció!

Szombaton megnyitották a Tokaj-Hegyalja Egyetem első tanévét, amely 2021. augusztus 1. napján jött létre jogelődintézményének személyi és infrastrukturális bázisán. Az…

Gyurcsány Ferenc a nyílt utcán fenyegetett meg egy embert, aki szembesítette őt a baloldali kormányok kudarcaival, hazugságaival.

Jól tudjuk, hogy mit jelentenek a baloldal fenyegetései: rendőrterrort,…

Míg 2015-ben Magyarország szinte egyedül volt, mostanra többen készek arra, hogy a családok érdekeit határozottan képviseljék. A IV. Budapesti Demográfiai Csúcson elhangzott gondolatokról és a…

Budának Fürjes Balázs a jó megoldás!
Jó szívvel ajánlom a budaiak figyelmébe Fürjes Balázs és Pokorni Zoltán Budai Vállalásait abban a választókerületben, ahol most én lehetek a képviselő.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média