Jó hangulatú családi napon vettem részt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter asszonnyal, amit a DMJV Család és Gyermekvédelmi Központ rendezett.

Gyerekek, szépkorúak, családok…

Ötmillió vendég nyaralt Magyarországon. A legnépszerűbb idén is a Balaton, a Mátra-Bükk és Debrecen térsége volt. A vendéglői bevételek is meghaladták a járvány előtti szintet.

Nem akarjuk vissza a Gyurcsány-korszakot, azt az időszakot, amikor Gyurcsány Ferenc diktált a baloldalnak, és Magyarország lejtőre került.

2022-ben az lesz a tét, hogy az a korszak, amit egyszer magunk…

2008-ban, Gyurcsány Ferenc vezetése alatt csak az IMF és az Európai Unió segítsége tudta megmenteni az országot attól a szégyentől, hogy Ukrajnához hasonlóan a lejáró adósságát se tudja fizetni.

A…

A választási lehetőség egészen világos.

Lehet választani azt, ami 2010 óta történt ebben az országban: a gazdasági sikertörténetet, a 10 év alatt létrehozott egymillió új munkahelyet - soha annyian nem…

Hazánk kezdettől fogva fenntartja, hogy a bevándorlók betelepítése egyenlő Európa kulturális önfeladásával. Ennek érdekében épült fel a déli határzár és ennek szellemében kértük ki a magyar emberek…

Magyarország a világ azon 21 állama közé tartozik, amely képes volt arra, hogy egyszerre növelje gazdasági teljesítményét és csökkentse károsanyag-kibocsátását.

Mi elkötelezettek vagyunk, tovább…

Erdőkertesen is zajlik az aláírásgyűjtés!✍📃

Fontos, hogy minél többen kitöltsük a petíciót, ha nem akarjuk, hogy azok kerüljenek újra hatalomra, akik fizetőssé tették volna az egészségügyet, ezzel…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média