A magyar sajtóhoz eljuttatott nyilatkozataik alapján a honvédelmi bizottság három ellenzéki tagja azt állítja, hogy Pegasus-ügyben kezdeményezték a bizottság összehívását.

Ez nem igaz. A Parlament Házszabálya világosan meghatározza, hogy a bizottság összehívását milyen alaki és tartalmi feltételek mellett lehet kezdeményezni. Ilyen kezdeményezést csak egy ellenzéki képviselő terjesztett elő, ez kevés, mert legalább két kérelem szükséges ahhoz, hogy az eljárás elinduljon. Internetes bejegyzések és sajtónyilatkozatok alapján nem lehet a bizottságot összehívni.

Tekintettel arra, hogy most a Parlament tavaszi és őszi ülésszaka között vagyunk, egy ilyen esetleges kérelem határidejének számítása az őszi ülésszak első napjától, szeptember 1-től kezdődik.

Összegezve: érvényes kezdeményezés nincs, semmilyen határidő nem ketyeg. Azonban az ellenzék nem ennyire tájékozatlan. Az egész habverés egyedül arra jó, azzal kísérletezik, hogy életet leheljen a sorosista szervezetek által gerjesztett, de azóta kifulladt, úgynevezett Pegasus-ügyben. Na, ilyenkor szokták azt kiabálni a B-középben, hogy nagyon gyenge, csak markánsabb megfogalmazással.

Úton vagyok Szabadkára, hogy eleget tegyek egy megtiszteltetés felkérésnek. A délvidéki magyarok ma tartják Szent István napi ünnepségüket, ahol lesz lehetőségem megosztani a gondolataimat a…

Bárcsak Karácsony főpolgármesterként fele annyira a szívén viselné a fővárosiak helyzetét, mint amennyire random cukiságkampánnyal igyekszik like-okat szerezni...

👉 Javasolunk két nevet, hátha akkor…

Mi azt szeretnénk, ha a gyerekeink és az unokáink magyarok lennének.

Nem egy magyar népcsoport az Európai Unión belül, hanem a független, szuverén magyar állam büszke örökösei.

A jó gyakorlatok cseréje elengedhetetlen, ha fejlődni akarunk.

Ezúttal cseh barátainkkal folytattunk hasznos eszmecserét. Köszönjük a lehetőséget Tibor Bial nagykövet úrnak!

Hajrá közép-európai…

Megújult Csatkán a Művelődési Ház és Könyvtár. A Magyar Falu Programban elnyert, 15 millió forintos támogatásnak köszönhetően jöhetett létre a fejlesztés.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média