A magyar kritikus energetikai infrastruktúra védelme az ország elemi érdeke.
Azok a fenyegetések, amelyek alig burkoltan az ukrán állam felől érkeznek, megkövetelik a kormányzat felelős védelmi intézkedéseit. Pánikra nincs ok, de a kőolajstop elrendelésével az ukránok bebizonyították, hogy a még abszurd fenyegetés is fenyegetés, és komolyan veendő fenyegetés.
Tudjuk, hogy a honvédeinkre minden körülmények között számíthatunk, és ez azért megnyugtató.
Lakossági fórum Kimlén 🤝 Izgalmas és várakozással teli este a mai, hiszen figyelmünk fél szemmel a Barátság kőolajvezetékre tekint, a másik pedig hazánkra, a térségre és a helyi fórumokra fókuszál.…
Most már a szlovák miniszterelnök is egyértelműen kimondta: Kijev politikai okokból nem akarja újraindítani az olajszállítást Magyarország és Szlovákia felé. A Barátság kőolajvezeték működőképes, az…
A Versenyképes Járások Program a települések együttműködésére és az összehangolt járási fejlesztésekre épít. A kiszámítható, garantált forráskeret biztos alapot ad a tervezéshez, és a közös, járási…
Az a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között, hogy mi soha nem Kijevben, Berlinben és Brüsszelben akarunk jó pontokat szerezni, hanem a magyar családok érdekét szolgáljuk. Ha kell, konfliktusok árán…
Amikor kórházba kerülünk, egy dolgot szeretnénk: gyors vizsgálatot, pontos diagnózist és mielőbbi gyógyulást! Ezért indult el az Országos Diagnosztikai Gyorsító Program, amelynek keretében sorra…