Már díszítik az ország karácsonyfáját a Parlament előtt. A fenyőfa a katasztrófavédelem szakembereinek és a honvédség munkatársainak segítségével érkezett meg a Kossuth térre november 25-én.
A Wasion a négymilliárd forintos beruházásával egy teljesen új ipari szegmenst hozott Gödöllőre, ahol jövőre már egymillió darab okos villanyórát fognak gyártani. Emellett pedig kifejezetten magas…
Számos olyan támogatás van, ami egy fiatal családosnak jó lehetőség ahhoz, hogy az életét elkezdje és saját ingatlanszerzéssel kapcsolatos céljait meg tudja valósítani. - Mohácsy István
Simicskó István: Azok az értelmetlen, önsorsrontó szankciók, amelyeket Brüsszel hozott a háború kitörése után, inflációhoz, gazdasági nehézségekhez vezettek, miközben az elmúlt három évben szinte…