Háromszor nagyobb lett a Szent Kinga Óvoda épülete Szerencsen, így már négy csoportba, korszerű körülmények között járhatnak a gyerekek óvodába. 2010 óta 17 ezer új óvodai férőhelyet hoztunk létre országszerte, az elmúlt tanévben már meghaladta a 380 ezret az óvodai férőhelyek száma.

️4️⃣ milliárd forintból újult meg a Bajai Közforgalmú Kikötő.
️Ez a beruházás jelentős mérföldkő, hiszen nemcsak városunk, hanem a teljes régió gazdasági versenyképességét és logisztikai szerepét is…

Csak kibújt a szög a zsákból

A Tisza Párt EP-képviselőnek támogató szavazatával az EP olyan javaslatot fogadott el, amely helyénvalónak ítéli, hogy Magyarország súlyos büntetést kapott az Európai Unió…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média