Készenlétben a honvédség is: több mint 350 katonát vezényelt ki a honvédelmi miniszter, akik Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyében segítik majd az árvízvédelmi védekezést.

Zajlik a védekezés országszerte az árvíz ellen. Rohamosan közelít felénk minden idők legnagyobb árvize. Nagy István a részletekről.

Mesterséges intelligencia az iskolában? Rétvári Bence a részletekről.

Több mint félezer vízügyes érkezik a védekezéshez az északi és nyugati országrészbe, 30 műszaki irányító pedig az önkormányzatokat segíti️ Köszönjük a kitartó munkájukat

Helyzet/Jelentés️ Érkezik az árhullám
A Duna vízszint növekedése és magassága biztos, hogy beavatkozásokat fog igényelni Pócsmegyer-Surány területén:

2024 . 09.16 (hétfő) éjféltől forgalmi korlátozás…

LEZÁRJÁK A KASTÉLYPARK UTCAI ALULJÁRÓT

A Dunán levonuló áradás miatt hétfőn tervezi elvégezni a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. a Kastélypark utcai aluljáró betétgerendás zárását.

Folyamatos frissülő…

Mekkora árvízre számíthatunk?
A 2013-as szintet nem éri el, remélhetőleg.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média