Minden tanárnak és óvónőnek meg kell kapnia az átlagos 32,2%-os béremelést. Ellenőrizni fogjuk, hogy a megemelt összeget fizessék ki a pedagógusoknak.

Örömünnepen vehettem részt Tamásiban Felföldi László püspök atyával és Süli János miniszter úrral.

A támogatások mellett az összefogás erejének és öt éve elhunyt képviselőnk, Hirt Ferenc kitartó és…

🫵Sóskút
Tegnap este megnéztem jó pár videót az esetről. Tehát a lakosság összejött, békésen szerették volna a közmeghallgatáson részt venni.
Erre megjelentek a politikai pártok és a libsi sajtó, akik…

️A történet képekben. Az aggódókat kérdezzük akiknek “minden ember fontos”.
Ti csak a vigyorgó, társaival bűncselekményt elkövető nőt látjátok?
Az áldozat nem létezik?

Földrengés volt Ausztriában

Magyarország nyugati részén is érezték a 4,5-es magnitúdójú földmozgást.

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának…

️Hogy lett ismét Donáth Anna a Momentum elnöke?
Gyurcsányéknak kellett egy megbízható kádergyerek a káderdűlőről…

NONSZENSZ! Szervezett akció az egész! A Soros hálozatok ezzel járatják le az országot.
Annyira hülyének néznek mindenkit, hogy azt hiszik aggódni fogunk egy teli szájjal mosolygó kommunista bűnözőért,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média