Az Országgyűlés elfogadta a 2021-es költségvetés módosítását. Ezzel lehetővé vált, hogy a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források továbbra is maradéktalanul rendelkezésre álljanak.

Spanyol vállalatok több mint 4500 embert foglalkoztatnak Magyarországon. Most Madridban a legjelentősebb magyarországi befektetőkkel indul a nap, hogy 2021-ben ez a szám még tovább növekedjen.

Az…

Azért küzdünk ma Brüsszelben, hogy a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben megkaphassák az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között. Mindenkit szeretnék arról biztosítani, hogy semmiféle…

A klímavédelem költségeit nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel, nagyvállalatokkal kell megfizettetni. Magyarország a klímabajnokok közé tartozik, ugyanis már 2018-ban 33 százalékkal…

2010 előtt a baloldali kormányok ideje alatt 2,4 millió nyugdíjastól vették el a 13. havi nyugdíjat.

Mi válság idején is megbecsüljük a nyugdíjasokat.

Történelmi távlatban is fontos eseményeknél jellemző, hogy emlékszünk, mit csináltunk éppen akkor, amikor történtek. Ilyen Antall József halála vagy a szeptember 11-i terrortámadások. Tizenöt éve…

️Nincs másik Gyurcsány

15 éve hangzott el az őszödi beszéd. Gyurcsány Ferenc azóta is a baloldal vezetője. Ez a baloldal ugyanaz, mint a régi. Nincs semmi változás.

Emlékezés a beismerő vallomásra - 15 éve hangzott el az őszödi beszéd!

Emlékezés a beismerő vallomásra - 15 éve hangzott el az őszödi beszéd!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média