Új elemmel bővül a Magyar Falu Program. Több mint 5 millió négyzetméternyi állami tulajdonú ingatlant ajánlunk fel a falusi önkormányzatoknak hogy azokat közcélra tudják majd használni.

A baloldal a védekezés során folyamatosan támadta az orvosok, ápolók és egészségügyi dolgozók munkáját.

De lebuktak, mert minden esetben kiderült, hogy amit állítanak, az álhír és valótlanság.

Továbbra is célunk, hogy a falusi életminőség legalább olyan színvonalú legyen, mint a városi!

Hajrá falvak!

2010 óta minden évben folyamatosan növeljük a családok támogatására fordított összeget a költségvetésben. Jövőre ez az összeg több mint 2,5-szer annyi lesz, mint 2010-ben volt. #acsaládokértdolgozunk…

Miért kérdez, ha nem hallgatja meg a választ?
Kövér László házelnök Szabó Tímeának: ígérem, ha egyszer képes lesz 5 percig csendben maradni, hogy végighalgassa az Ön felszólalására adott kormányzati…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média