A 128 évvel ezelőtt született Csanády Györgyre, a székely himnusz szerzőjére emlékeztek a költő sírjánál Székelyudvarhelyen.
🙏🇭
A béke nincs magától, azért tenni kell. Modern hadsereget építünk, ami meg tudja védeni a magyar emberek biztonságát.

Látjátok dollárbalos bábok?
Ez a különbség köztünk és köztetek! Mi nem másokat küldünk egy olyan háborúba harcolni, amihez nekünk semmi közünk, hanem saját magunk jelentkezünk a Hazánk szolgálatára!…
💪Attila Valter győzelemhez segítette a Tour de France bajnokát és harmadik helyen végzett a Gran Camino harmadik, hegyi szakaszán! Micsoda bravúr!!
A Jobbik ma nevet változtatott. ️
A Gyurcsány-Márki-Zay féle összefogás egyik pártja eddig legalább a nevében Magyarországért dolgozott, most már ezt is kivették a nevükből.
A nemzetközi megrendelők…
💪 A magyar gazdaság erejét mutatja, hogy az energiaválság ellenére is idén 46 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban
Szakmai ártalom
A korrupt nyugati elit Brüsszelből, az Amerikából pénzelt dollárbaloldal itthonról, míg a gender-propaganda az iskolákban és az óvodákban támadná a hagyományos értékeket. Milyen kihívások várnak…
A nemrég még Gyurcsánynak nyaló Gyöngyösi Márton most oltogatja Fletót. Még a lélegzése is hiteltelen.