Szombaton hivatalos levélben tájékoztatjuk az Európai Bizottságot az elvégzett munkáról.

Múltunkból erőt meríthetünk.

🪖 Katonanemzet vagyunk, olyan honvédek utódai, mint a szigetvári hős, Zrínyi Miklós.
Ütőképes haderőnk építéséhez fontos, hogy ápoljuk katonai hagyományainkat és…

Oliver Zipse volt a BMW termelésért felelős igazgatósági tagja, amikor éveken keresztül a debreceni beruházásról tárgyaltunk. Kemény vetélytársaink is voltak, hosszasan tárgyaltunk, semmi sem…

A szankciós politika évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban.

Ez az az összeg, amit az ország nem tud társadalmi célokra, például béremelésekre vagy adócsökkentésre fordítani.

Ebből…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média