🟠Az Orbán-kormány nagyot javított a családok anyagi helyzetén.
Magyarország az eddigi legnagyobb karitatív akcióban segíti az ukrajnai háború károsultjait.
Magyarország az eddigi legnagyobb karitatív akcióban segíti az ukrajnai háború károsultjait.
🟠Az Orbán-kormány nagyot javított a családok anyagi helyzetén.
Hivatalosan is megalakult a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.
Az alakuló ülésen egyhangúlag
döntöttünk arról, hogy Kövér Lászlót jelöljük az Országgyűlés elnöki tisztségére,
újból frakcióvezetővé…
A magyar hagyományokhoz illeszkedő új épületben kap helyet a Mathias Corvinus Collegium - MCCbudapesti központja. A tervek szerint a 2025/2026-os tanév már az új, Somlói úti épületben kezdődhet meg.…
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz látogattak a Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum Honvéd Kadét Programban résztvevő diákjai…
Én már itt vagyok a stúdióban. Rövidesen kezdődik a Paláver. 
Ezek pedig a témáink:
Kolosi annyira jó barátságot ápol Gyurcsányékkal, hogy a tanújuk volt az esküvőjükön .
Az ex-TV2-s Bárdos András és…
A magyar munkanélküliség a 6. legalacsonyabb az Európai Unióban.
A 117 fős kormánypárti frakció az alakuló ülésen egyhangúlag döntött arról, hogy Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnöki tisztségére.
Ismét egy fontos döntést hozott a kormány!
️🤍Friss hír: Az év eleji 5 százalékos után újabb, 3,9 százalékos nyugdíjemelésről…