Magyarország erős világgazdasági és diplomáciai pozíciói annak is köszönhetőek, hogy hazánk rendezett és biztonságos körülmények között működhet.

A Magyar Falu Program révén készülhetett el a Balatonszabadi Polgármesteri Hivatal felújítása.
👍 A beruházás révén szebb és modernebb körülmények között intézhetik ügyeiket a település lakói,…

Tartalmas nap volt!
Beszélgethettünk Győrasszonyfán, Csornán és Mosonmagyaróváron is, személyesen és telefonon is , hogy biztosítsuk: április 3-án győzni fogunk!

Erős vidék nélkül nincs erős Magyarország!

Nyírgelse több mint négy tucat pályázaton nyert az elmúlt években, és több mint 800 millió forintnyi fejlesztési forrás érkezett a községbe. Tegnap pedig…

Összeszedettség, erő, kitartás, állóképesség. Sok-sok tényező, ami fontos a bokszban és sikert hozhat a versenyzőnek. Szerintem a politikában is így van ez.

Kovács Pál vásárhelyi bokszoló edzésén…

Ne csak sportnemzet, sportoló nemzet is legyünk, irány a Liget téri futópálya

Úgy gondoljuk, hogy a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőket illeti meg, ezért is fogadta el az Országgyűlés tavaly nyáron a gyermekvédelmi törvényt. Ezt a jogszabályt a baloldal…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média