Ha még nem vette fel az oltást, december 12-ig megteheti akár időpontfoglalás nélkül is a kórházi oltópontokon.
Halálának évfordulóján a nyilasok által meggyilkolt Kiss János altábornagyra emlékeztünk Kőszegen, sírjánál.
A hazáért mindhalálig!
🤾
Szűk egy hónappal a férfi kézilabda Európa-bajnokság rajtja előtt, december 16-án a torna hazai szervezőbizottsága nagyszabású teszteseményt rendez a budapesti kézilabda arénában.
A Magyar…
Az év elején bejelentettük minden idők legnagyobb zöldmezős beruházását, amelyet egy koreai vállalat hozott Magyarországra. Az év vége most felzárkózott az évkezdéshez, ugyanis ma megállapodtunk, az…
Készülünk
️
️ Jövő héten újra előkerül Európa megfáradt, beteg lova, hiszen az Általános Ügyek Tanácsán ismét előhúzzák azt a 7-es cikkely szerinti eljárást, ami lassan már azokat sem érdekli, akik…
Köszönjük a vállalkozói érdekképviseleteknek az egész éves együttműködést! Nélkülük nem lehetett volna eredményes a gazdaság újraindítása.
Bár a 2000-es éveket elvesztettük, hiszen 200 ezer munkahely…


Tanuláskutató intézet alakul az MCC-ben!
Az oktatás stratégiai kérdés, hiszen ha elindulunk egy adott irányba, akkor ki kell mellette tartanunk, és csak hosszabb idő múlva derül ki, hogy helyes úton…
A magyar baloldal megtámadta a gyermekvédelmi népszavazást!
Szerintünk igenis ki kell mondani, hogy csak a szülők dönthetnek a gyermekeik neveléséről!
🤜Veszélyes, ha egy szuperhatalom gazdasági, kulturális és szociális téren is dirigál a többi országnak?
️Csak azért, mert ha már a pápa is azt mondja, hogy “Legyen óvatos az Európai Unió, hiszen nem…