Európa egy nyolcszázezer katonából álló ukrán hadsereget tartana fenn úgy, hogy közben semmire nincsen pénze. Ha ezt hitelből akarja fizetni, annak a kamatait az unokáink, meg a gyerekeink is fizetni…
A tervek szerint Európa hosszú távon vállalná a 800 ezres ukrán hadsereg fenntartását. Hitelből, amelynek kamatait az unokáink is fizetni fogják. Ez is téma lesz a csütörtöki uniós csúcson.
Európa egy nyolcszázezer katonából álló ukrán hadsereget tartana fenn úgy, hogy közben semmire nincsen pénze. Ha ezt hitelből akarja fizetni, annak a kamatait az unokáink, meg a gyerekeink is fizetni…
Az elmúlt években, sokat dolgoztunk közösen azért, hogy Vaskút épüljön-szépüljön-fejlődjön!
Az elért eredményeink magukért beszélnek, és ezekre mindannyian büszkék is lehetünk!
Összefogásunk…
Sorsdöntő uniós csúcs előtt állunk.
️ Orbán Viktor: Andrej Babis visszatérésével a Patrióták pártcsaládja másik súlycsoportba került.
Harmadik legnagyobb frakció az Európai Parlamentben, két miniszterelnök a Tanácsban, Salvini…
Mi vagyunk a győztes hazafiak szövetsége, amely újra naggyá fogja tenni Európát!
☝️Tegnap este, Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője volt a Patrióta frakcióülésünk vendége.
Hajrá,…
Közeledik az év vége. Új év, új lehetőségek.
Befejezzük a családi adókedvezmény megduplázását.
️Felmenő rendszerben indul a kétgyermekes anyák adómentessége.
☝️Érkezik a hathavi fegyverpénz a…
👍 Megtörtént a 100. CMC beültetés
Az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház orvosai elvégezték a 100. CMC, vagyis nyeregízületi protézis beültetését.
🖐️A nyeregízületi artrózisban (ízületi kopás)…
Erősödnek a PATRIÓTÁK az Európai Unióban. Az elnökök és miniszterelnökök alkotta Európai Tanácsban Orbán Viktormellett immár Andrej Babiš cseh miniszterelnök is ellenáll az esztelen döntéseknek. Nagy…
Kicsit több mint egy hónap telt el azóta, hogy miniszterelnök úr megállapodott Washingtonban Trump elnök úrral az amerikai-magyar kapcsolatok újraépítéséről az energetika területén.
A nukleáris…