Honlap, hírlevél, applikáció és Programiroda. Ezeken keresztül minden fontos információ elérhető a fix 3 %-os lakáshitelről.

Pilisszántón néhány hónappal ezelőtt megszépült a szlovák nemzetiségű tájház, megújult a templom tetőszerkezete.
Most folytatjuk a templom statikai megerősítését és a belső tér tatarozását.

Most azért csak kiderül, hogy jöttek létre a párhuzamos társadalmak, hogy nem mernek a fiatalok, lányok, gyerekek esténként már az utcára menni egyes nyugat-európai városokban.

Hogy kerül kisebbségbe…

A Magyar Falu Programnak köszönhetően folyamatos a fejlődés a kistelepüléseken: bővül az infrastruktúra, javulnak a szolgáltatások – mindez egyre jobb életminőséget jelent a vidéken élőknek.
👉…

Idén is ingyen kapják a tankönyveket a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákok.

Az iskola csak szeptemberben kezdődik, de az ingyenes tankönyvek már augusztusban érkeznek az iskolákba.…

Annál, hogy Magyar Péter nem tudta megkülönböztetni a napraforgót a gaztól, sokkal nagyobb baj, hogy az EU mezőgazdasági szakbizottságának tagjaként inkább vízitúrázik ahelyett, hogy a magyar gazdák…

Gulyás Gergely arról, hogy Magyar Péter nem tudja megkülönböztetni a gyomnövényt a napraforgótól:

az ilyen jellegű tájékozottság az szimplán csak szánalmas vagy nevetséges. Ennél sokkal nagyobb baj az,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média