Így ünnepelte Jézus feltámadását Joe Biden (SPOILER: Sehogy, mert volt "jobb" dolga.)
Halálos fenyegetések után lemondott az egyik párizsi iskola igazgatója. Az igazgatónak pusztán annyi volt a "bűne", hogy megpróbálta betartatni a jelenleg is hatályos francia törvényeket, amelyek szerint az iskolákban tilos az olyan vallási szimbólumok viselése, mint például a bevándorlók által gyakran használt nikáb, ami egy amolyan fejkendő.
Az eset után súlyos, az élete kiontásáról szóló fenyegetéseket kapott, amelyek után félelmében le is mondott. A reakciója érthető. Az már kevésbé, hogy a baloldali kormány, hogy jutott oda, hogy nem tudja már szavatolni a polgárai biztonságát, akkor sem, ha azok csak törvénytisztelő állampolgárok akarnak lenni.
Az pedig végképp nem, hogy a balos kormányok egy ilyen eset után is támogatják az illegális bevándorlók betelepítését.