Hideg a hajnal New Yorkban!
Feltettél egy ártalmatlannak tűnő képet a gyermekedről az internetre. Elmondom, mi történhet vele!
Egy számodra ismeretlen alak, aki szabad idejében szeretne meztelen gyerekeket nézegetni, észreveszi, megtetszik neki, majd ezt követően letölti és egy pofon egyszerűen kezelhető program segítségével egy ártalmatlan arcképből bármilyen gusztustalanságot elkészít, amit szeretne. A legrosszabbat, amit el tudsz képzelni.
És nem ez nem a távoli jövő. Ez itt kopogtat az ajtónkon. Ma már ott tartunk, hogy felismerhetetlenül élethű videóhívásokkal vezető politikusokat vernek át, akiket pedig nem átvernek azoknak ellopják a személyazonosságukat és olyan videókat, beszédeket, cselekményeket kreálnak velük, amit elképzelni sem tudtak.
Ez a technológia már most annyira fejlett, hogy profi, ezer éve működő hírportálok is gyakran bedőlnek neki. Nagyon vékony jégen táncolunk.
Persze mondhatjuk, hogy a felelősség szülőként a tiéd, hogy előbb fel kell tölteni valakinek a képet. Én többek között ezért sem töltök fel egyetlen ilyen fotót sem. De itt nincs vége.
Mert, ha valamivel, akkor ezzel bizony foglalkoznia kellene a világ vezetőinek. Ez az, amit Brüsszelben napirendre tűzhetnének az uborka görbületének szabályozása helyett. Mert ez mindenkinek árt.
Vagy szerinted rendben van, hogy így meggörbíthető a valóság?