Egy pillanatra sem, ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy a dollárbaloldal sokkal több pénzt fog kapni a jövőben. Ezt az egyik Soros meg is erősítette, amikor kijelentette, hogy mégtöbbet akar foglalkozni a politikával.

Ez itt csak egy átlátszó újraszervezés, aminek a lényege, hogy a végén a bábjaikhoz több zseben keresztül érkezzen a pénz, mert már egész Európa gyűlöli ezt a klánt.

Egy dolgot jegyezzünk meg: ma a baloldalon senki nem lehet anélkül politikus, hogy előtte fel ne kerülne a Soros-klán fizetési- és parancslistájára!

👉Aki nem tudja vagy nem hajlandó észrevenni az amerikai befolyásolási kísérleteket, az benyeli azt is, hogy a Gyurcsány-Dobrev emberei és jelöltjei függetlenek..

Eskü a Szent Korona mellett

Az idén felavatott koronaőrök a hagyományoknak megfelelően Nagyboldogasszony napján, a Szent Korona mellett állva tettek esküt a Parlamentben augusztus 15-én, kedden.…

"Kőszeg Feri bácsi most megerősítette: szerinte nincs semmi rossz egy kisfiú meg egy szakállas bácsi románcában. Hát ezért sem szabad többé ezt a ferde hajlamú társaságot hatalomhoz juttatni."…

"Kőszeg Ferenc – úgy is, mint a balliberális páholy orákuluma – azt állítja, rendjén való, hogy felnőtt, idős vagy éppen szatírszerű egyedek érzelmileg behálózzanak az életről még mit sem tudó,…

Komolyan mondom, hogy Rémusz bácsi, Andersen, Halász Judit és Szabó Gyula bácsi kisinas volt a baloldali "újságírókhoz" képest, ami a mesemondást illeti!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média