Szeretni kell az otthont, anélkül nem érdemes elindulni!

Már gyerekkoromban is értetlenkedve néztem, ha férj vagy feleség, barát vagy barátnő, idegenek között, egymás társaságában vagy társasága nélkül a másikat szidalmazta. Nem csak tiszteletlenségnek, de stratégiai gyengeségnek is tartottam.

A család pont olyan, mint egy ország, az ember legkisebb, de legközelebbi erődítménye.

Éppen ezért, aki ezt a bástyát nem tudja értelmezni, az hiába is menne harcba, rögtön látnák még ellenfelei is, hogy a saját portáján sincs rend.

Na, pontosan ezért nem tud, nem tudott és soha nem is fog tudni értelmezhető külpolitikát vagy külpolitikai stratégiát felvázolni a baloldal. Mert ők már eleve úgy indulnak el otthonról, hogy leköpik a feleségüket, megtapossák a szőnyeget és beletörlik a kezüket a függönybe, majd amikor megérkeznek az idegen tárgyalóasztalhoz nemcsak jól kigúnyolják, de gyakran meg is tagadják az otthont. Ez gyengeség. A nagyok játszmájában ez rögtön meglátszik.

De az is, ha valaki megtámasztja azt, amit korábban harminc ezüstért akartak eladni.

Orbán Viktor például éppen ezzel vívta ki a tiszteletet, a félelmet és néhányak szeméből a furcsa, döbbent tekintetet is.

Mert amit a baloldal évtizedekig hányingerrel mutatott be, mint nyálkás zsebkendőt, azt ő megrázta és büszkén emelte magához. Amire Gyurcsányék egy jó szót nem tudtak szólni azt Orbán Viktor elsőnek és legfontosabbnak tartja.

És ezek ott a lelátó alatti pince ablakából leskelődve még mindig nem értik. Nem értik, hogy kerültek oda megkeseredve, görnyedten és szürkén. De, ha valaki megkérné őket, hogy mutatkozzanak be, az utolsó lenne, amit elárulnak magukról, hogy magyar...