Bodrogi 8️⃣9️⃣
❤️
Egy lájk, egy megosztás egy jókívanság tőlünk, köszi! 👍
Isten éltesse sokáig Gyula bácsit! 30 éve imádom, a hangját, a művészetét, a karakterét, a jellemét, legenda!!!
@ MTVA
Nem az a baj, hogy Biden bácsi 80 évesen indul az elnökválasztáson, hanem az, hogy a jelek szerint nem mindig tudja, hogy melyik országban.
️
Bodrogi 8️⃣9️⃣
❤️
Egy lájk, egy megosztás egy jókívanság tőlünk, köszi! 👍
Isten éltesse sokáig Gyula bácsit! 30 éve imádom, a hangját, a művészetét, a karakterét, a jellemét, legenda!!!
@ MTVA
Friss: Szlovákia után Lengyelország is betiltotta a gabona és egy egy sor élelmiszer importját Ukrajnából!
️ Az ukrajnai háborús konfliktus kapcsán feloldhatatlannak tűnő ellentétek mutatkoznak az amerikai külügyminisztérium és a magyar álláspont között.
Magyar cég amerikai pénzből csinálta a Kormanyellenes plakátokat
Rommá oltotta Hont András azt a Somogyi Zoltánt, akinek a cége készítette az amerikaiak plakátkampányát.
Videó kommentben:
„A Magyar Honvédség a fiatalokra alapozza jövőjét”
Februárban országos toborzókampányt indított a honvédelmi tárca. Erről, valamint az egységes alapkiképzésről és a honvédség nyújtotta…
Lula da Silva barzil elnök pekingi látogatása során arról beszélt, hogy az amerikai döntéshozóknak fel kellene hagyniuk Ukrajna további katonai támogatásával. Szerinte az egész világ érdeke az orosz-…
Ukrajnának azonnal 14 milliárd dollárra van szüksége!