A legjobb ételt soha nem teszik az asztalra - valahogy így van a hollókői túrós lepénnyel is, ugyanis még melegen elfogyott a tányérról.
Ez igazi specialitás, amit húsvét idején népviseletbe öltözött…
A német biztonsági hatóságok attól tartanak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista terroristái is érkezhettek az országba. Tényleg? Nem csak agysebészek és mérnökök?
A legjobb ételt soha nem teszik az asztalra - valahogy így van a hollókői túrós lepénnyel is, ugyanis még melegen elfogyott a tányérról.
Ez igazi specialitás, amit húsvét idején népviseletbe öltözött…
A forint lett a világ egyik legjobban teljesítő devizája!
💪🇭🇺💪
️ - Egyáltalán nem voltak problémáim. Még egyszer mondom, ezek előítéletek, mindenhol vannak jó és rossz emberek, ezt nem kell tagadni. Én személy szerint nem találkoztam semmilyen problémával. Két és…
Törökországban ellátogattam a földrengés sújtotta területekre, és találkoztam azzal az ötéves kisfiúval, Ahmettel, aki a magyar mentőknek hála, csodával határos módon túlélte a katasztrófát.
Velem…
️ Az evangélium egyetemes, érvényes a politika és a társadalom területén is. A kereszténydemokrácia a természet rendjén alapul, ami az egyház, vagyis az evangélium tanításán nyugszik – mondta Semjén…
“Játékosként és emberként is tízes! Minden magyarnak segített, olyan volt a magyaroknak, mint egy nagykövetség.”
Csapattársa, Alfredo di Stéfano szavai Puskás Ferencről, a Száguldó Őrnagyról, aki ma…
Majdnem elfelejtettem felköszönteni a komplett, hazaáruló dollárbalos bohócbrigádot:
🫵 ez az ő napjuk!
Elindult a regisztráció az idei Hungarian Cyber Security Challenge-re, amin nemcsak megmérettethetitek magatokat, hanem győztesként kijuthattok az ECSC-re (European Cyber Security Challenge) is,…