Kedves Háttér Társaság!

Szeretném felhívni a besúgóhálózatuk figyelmét néhány politikusra, akik bizonyára elkerülték a figyelmüket:
Jakab Péter korábban aberráltnak nevezte a Prideozókat, támadta a zsidókat és a cigányokat. Jakab Péter a baloldali összefogás tagja és MA IS parlamenti képviselő
Márton Gyöngyösi korábban a zsidók listázását javasolta a Parlamentben, ma baloldali EP képviselő
Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője pedig pont ma 18 éve indított gyűlöletkampányt a határontúli magyarok ellen.

A felsoroltakban közös továbbá, hogy rendelkeznek közösségi oldalakkal és a mai napig szabadon hergelhetik az embereket. Mivel ezen ügyekben SOHA SEMMILYEN felszólalást nem hallottam az önök részéről, feltételezem nem jutott még idejük foglalkozni ezekkel az ügyekkel, pedig én már egy évvel ezelőtt is felhívtam erre a figyelmüket (akkor valami furcsa módon az én oldalamat tiltották le a Jakab Péter oldala helyett), most azonban, hogy külön büdzséjük és besúgóhálózatuk készül az ilyen esetekre, remélem, hogy végre foglalkoznak majd ezekkel érdemben is!

️2004-ben ezen a napon gyurcsány vezetésével a baloldal megtagadta a határon túli magyarokat.
ma ugyanúgy gyurcsány a baloldal vezetője.
🫡 nem felejtünk.

️ Az EU fontos feladata a nyugat-balkáni bővítés, aminek energiapolitikai szempontból is nagy jelentősége van.

👉 A következő időszakban a Balkán-félsziget a tengeri úton beszerzett energiahordozók…

A Proli.

Egy példa arra miért nem lesz SOHA hatása a baloldalon egy akkora botránynak, mint a 3.5 milliárdos dollár "mikroadomány".
Egyrészt ugye mert 01G, és minden ami Orbannak rossz, az Jó.
Kettő: Ja…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média