Milyen könnyű a kígyóvállú Charles Michelnek (az Európai Tanács elnöke) kimondani, hogy "mozgósítani kell!"

Körülbelül annyira, mint Ursula von der Leyennek azt, hogy nekünk is szenvednünk kell a jó érdekében.

Mert ezek a bábok elmondják a hangzatos beszédeiket aztán elhúzódnak a biztonságos, felfűtött, kivilágított otthonukba és elfeledkeznek rólunk.

Ugyanúgy ahogy a hazai dollárbaloldal képviselői, akik felmarkolták a milliárdos amerikai támogatást és azóta kényelmesen puffogtatják, hogy hogyan kellene szankcionálni és meghúzni a nadrágszíjjat.

Én meg azt mondom, hogy csesszék meg az okos dumájukat! Zárják el a gázt a saját otthonukban, ha akarják! Jóemberkedjenek azzal, hogy megfagynak a saját otthonukban! És menjenek ők a frontra harcolni, ha szerintük ez a megoldás!

Nekünk a magyarok érdeke az első! A háború és a szankciók viszont nem a mi érdekeinket szolgálják!

Három évvel ezelőtt egy este leégett a budapesti Ráday református kollégium. Egy négygyermekes édesapa életét vesztette. Az összefogásnak, támogatásoknak hála, ma egy teljesen új épületet avathattunk…

Látogatás az AVATAR Robot Cafeban Tokióban!

Kuma Kengo építésszel arról beszélgettem, hogy a megváltozott munkaképességű társainkat hogyan lehet a robotok segítségével bevonni a munka világába.

“A csapatzászló megtiszteltetés, de egyben kihívás és hatalmas felelősség”

Csapatzászlót adományozott az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokságnak Novák Katalin, Magyarország köztársasági…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média